Oldal kiválasztása

Megosztó utakon – Az üzleti modellek és a technológia násztánca

Szerző: | 2018. ápr 18 | Stratégia

Az Uber megvásárolta a JUMP elektromos kerékpármegosztó start upot. Ezzel a lépéssel 12 000, dokkolást nem igénylő e-bike-kal bővíti ki közösségi közlekedési portfólióját.

A céljuk, hogy egy applikáción keresztül, igény szerint a legolcsóbb vagy a legkényelmesebb módon lehessen eljutni a célállomásra, kelljen hozzá akár autó, bicikli, vagy épp metró. 2017-ben pedig már 24 ezer önvezető, elektromos autót is rendelt a Volvótól 2021-es leszállításra. 

A közbringarendszer elterjedésének okai az urbanizáció, a zsúfolt nagyvárosok lehetetlen közlekedése, valamint a környezet- és egészségtudatos életmód előretörése. Legfőbb célja, hogy alternatívát kínáljon például az egyéni vagy a tömegközlekedéssel szemben.

A rendszer lehetővé teszi a kerékpárok rövidtávú – jellemzően egy óránál kevesebb ideig tartó – bérlését, amit a felhasználók a gyűjtőállomásokon kölcsönözhetnek ki, majd adhatnak le.

A fenti praktikus és eszmei cél ismerete mellett érdemes végiggondolni, hogy az értéklánc szereplőinek milyen hozzáadott értéket jelent a szolgáltatás.

niceride1.jpg

Forrás

Klasszikus kerékpárok

A felhasználók jellemzően városi, rövidtávra szóló mobilitási igényüket tudják kielégíteni relatíve jó ár-érték aránnyal, például a Mol Bubi esetében bérletért vagy jegyért cserébe. A megosztáson alapuló rendszerek egyedi előnye, hogy csak annyit költ az ember, amennyit használja az adott eszközt.

Ugyanakkor azt a kényelmetlenséget nem mindenki szeretné vagy tudja bevállalni, hogy az irodába érkezést mindig egy zuhannyal kezdje. Az időjárási viszonyok is meghatározzák, hogy tudok-e, szeretnék-e biciklizni. Egyesek pedig konkrétan nem érzik magukat biztonságban a belvárosban biciklizéskor a többi jármű miatt.

Szolgáltatói oldalon egy ilyen kerékpárflotta szponzoráció – amennyiben mozgó hirdetési eszközöknek tekintjük – eredeti és eredményes márkaerősítő lehetőség, hiszen pozitív üzenettel jó ügyet szolgál. Ennél izgalmasabb, hogy a bérlethez regisztráció szükséges, tehát az adatgyűjtésre is lehetőség nyílik, amely a historikus vásárlói viselkedések értelmezését, esetleges fogyasztói minták előrejelzését is lehetővé teszi. Az adatok akár folyamatos és személyre szabott kommunikációt is támogathatnak.

„…a kerékpármegosztást kifejezetten tőkeintenzív, pénznyelő iparágnak tekintik…”

A számok tükrében: a BKK által működtetett Mol Bubi cca. 260 millió forintra rúgó éves működtetési költségének felét a MOL állja. Emellett egy darab kerékpár beszerzési költsége 230 000 forint, amivel szemben a cca. 70 millió forintos éves használati díjbevétel áll.

A számok első ránézésre nem túl meggyőzők, az iparágba ennek ellenére folyamatosan áramlik a befektetői pénz. A profitabilitáshoz érdemes az utilizációt javítani, a darabszámot, az árat skálázni és/vagy proporcionális költségeket optimalizálni.

Milyen üzleti potenciált láthatott az Uber a felvásárlásban?

Megfigyelhető, hogy a közösségi mobilitási eszközök (kerékpár, autó) a mögéjük épített szolgáltatások, és a kapcsolt üzleti modellek a technológiai, szabályozási fejlődés függvényében szakaszosan haladnak előre miközben átalakulnak.

A kerékpárpiacon pár éve megjelent a – JUMP által is kínált – elektromos pedállal segített (EPAC) termékverzió, ami új dimenziókat nyitott.

Epac vagy pedelec

A klasszikus kerékpárokhoz képest az EPAC már jóval többet tud:

  • Potenciálisan jóval szélesebb közönséget vonz, hiszen megjelenik a kényelmi faktor. Opció lehet a kevésbé sportos, de biciklizni szerető, és akár eddig kizárt célcsoportoknak, például az idősebbeknek, a hegyvidéken vagy szélsőségesebb klímában élők számára is.
  • Hosszabb utakra is alkalmas, reálisabb autókiváltó opció.
  • A dokknélküliség révén ott tehetjük le a biciklit, ahol szeretnénk.
  • Szélesebb felhasználási területen mozog: magánhasználat mellett, a rendelkezésre álló erő miatt bizonyos súlyú teherszállításra is alkalmas.

bikeshare_newsroom-2x.png

Forrás

A digitális ökoszisztémába kapcsolással megvalósulhat az az EPAC-okhoz fűződő vízió, miszerint teljesen simán illeszkedik a többi közlekedési eszközhöz (pl. útvonaltervezés) illetve a biztonságérzet jelentősen javulhat a valós idejű közúti impulzusok feldolgozásával.

Jóllehet az elektronikus egység miatt ezek az eszközök relatíve drágábbak, mint egy átlagos kerékpár – teljesítménytől, felszereltségtől függően az áruk ötszázezer forinttól akár többmillió forintot is elérheti – mégis radikális elterjedést várható Európa-szerte a már ismert előnyök miatt.

Szakértői becslések szerint az EU 28 tagországában évi 16%-os átlagos növekedéssel és átlagos nyolc éves cserélési aránnyal, 2023-2030 között már több mint 60 millió Epac-használó lesz. (forrás)

A méretgazdaságosság, a kevésbé fizetőképes piacok meghódítása iránti igény, vagy az alternatív árazási stratégiák várhatóan jótékony hatással lesznek a felhasználói árakra.

Közösségi autózás – sofőr nélkül

Az olajtársaság 2018-ban Limo néven, közösségi autómegosztó szolgáltatással jelent meg, ami a kerékpárokhoz hasonlóan, jellemzően városi, külön sofőr nélküli közlekedési alternatíva.

Felhasználói előny, hogy a szolgáltatás az autó megvételére és a taxizásra kínál alternatívát, felhasználási idő szerinti árazással. A flotta túlnyomórészt környezetbarát, elektromos autókból áll, digitális rendszerének köszönhetően a regisztrációt a telefonunkról is intézhetjük, illetve applikáción keresztül megtudhatjuk az autók töltöttségi állapotát és lokációját.

A biciklikhez képest időjárásfüggetlen, valamint pin kódok bepötyögése helyett, akár egy „nyitás” gombra kattintással is kinyitható. A Limo- vagy akár a konkurens  GreenGo-bérlés esetén számolni kell azzal, hogy az autót csak a – ma még szűk – belvárosi zónában lehet lezárva letenni (onnan más eszközzel kell hazajutnunk), illetve nekünk kell időt áldozni a szabad autó keresésre és az autóhoz való odajutásra. Ez kétségtelenül jól hangzó, de  ma még kényelmetlen szolgáltatás.

Közösségi autózás – sofőrrel

A másik autómegosztó alternatíva, amit az UBER vagy itthon a Car4U (bújtatva) kínál, ennél is magasabban van az előnypiramison, hiszen az autót egy szimpla applikáció segítségével oda lehet rendelni aktuális tartózkodási helyünkre, nem kell nekünk a vezetéssel fáradni, és olcsóbb, mint a taxi.

Az Uber, a Mol / Greengo szolgáltatásai közötti alapvető különbség az üzleti modellben található.

self_driving.png

Forrás

Míg az utóbbi tulajdonában van a flotta és az utasoktól kapja a bevételét, akik egyben sofőrök is, addig az Uber közvetítő a sofőrök (autóbirtokosok) és az utazók között, a hozzáadott értéke a rendszerhez való hozzáférés, ezért jutalékot kap a vezetőktől.

Mire megy ki a játék? A hosszú távú előny megteremtésére. Ennek módjai a minél nagyobb piacrész megszerzése, minél mélyebb és egyedibb tapasztalaton alapuló tudás, IoT kapcsolódás  és a profitabilitás elérése.

Az járműmegosztó rendszerek teljes értékláncot (utast, sofőrt, közvetítőt) átfogó kiteljesedése a pár éve is még sci-fi-be illő, elektromos, önvezető autók képében várható.  A kényelmi érték, a balesetmentességi fok, a környezetbarát működés magas fokát az autonóm közlekedő autókból álló flották biztosítják.

Az Uber az önvezető autók rendelésével egyrészt „lapoz” egyet a jelenlegi közvetítői modelljéhez képest, hiszen ezek az autók már az Uber saját tulajdonává válnak, erre a sofőrök rendszerből kivétele miatt van lehetősége. A JUMP felvásárlása pedig azt jelzi, hogy digitálisan kapcsolódó (megosztáson alapuló) rendszerek ökoszisztémájában gondolkodnak.

Az autóipar számos fő- és kapcsolt szereplője beizzította a rakétákat (lásd Volvo, Volkswagen, Fiat, Samsung, Intel stb. ) és igyekszik – ki csendben, ki hangosabban – részt venni és teret foglalni az új közlekedési világrendben.

A cikk a Forbes és a Business Insider cikkekből indult ki.

Legutóbbi bejegyzéseink

Az ideális SaaS modell kiválasztása

Az ideális SaaS modell kiválasztása

Valószínűleg senki számára nem ismeretlen, hogy korábban is létező, alapvetően egyszer (vagy épp főverziónként) megvásárolandó szoftveres megoldásokat helyeznek / helyeztek át SaaS alapokra. Ahogy az sem jelenthet újdonságot, hogy új szolgáltatásokat már kezdettől...

bővebben

0 hozzászólás