Olvasási idő: 9 perc

Petrezselyem Péter (PePe) a Smart Commerce Consulting tanácsadója, aki elsőként csatlakozott a csapathoz 3,5 éve, a Virgo Systems-től igazolva át egy merész húzással. Mesélt arról, hogy miért van feketelistán több tanácsadócégnél, miért nem nyalja le a padokat a parkban, és arról is, hogy szerinte milyen kiutak látszanak máris a krízisből, ami kollektíven rázuhant a hazai kkv-szektorra (is).

Petrezselyem Péte (PePe)A járvány miatti országos (önkéntes) #maradjotthon első hetében beszélgetünk, szinte már hozzászoktunk, hogy mindent online intézünk, home office-ból. Azért mesélj egy kicsit, hogy vagy? Hogy viseled a karantént?
Nem vagyok azért teljesen karanténban. Sokan mondják, hogy ha nem tömegbe mész, hanem egy-egy emberrel a természetbe, akkor nyugodtan, csak ne állj meg másokkal beszélgetni, ne tapogasd a fákat, ne nyald le a padokat, így nincs gond. A kedvesemmel elég sokat mászkáltam az elmúlt napokban, úgyhogy relatív jól bírom. Kihasználjuk, amíg nem lesz házi őrizetben mindenki.

Az irodával is aránylag korán hazaköltöztetek. Hogy mennek a projektjeitek ebben az új helyzetben?
Vannak olyan ügyfeleink, akik most halasztást kértek, mert a válságmenedzsmentre kell fókuszálniuk. Lezártunk időközben egy nagyobb Számlázz.hu-s projektet, és akad egy-két elsimítandó egyéb munka. Közben olyan cégek is vannak, akiket nem igazán érdekel ez a koronavírus, úgyhogy dolgoznak, mi pedig azon dolgozunk, hogy az ügyfeleink legyenek. Most jön az, hogy blogposzt írásra is több időnk marad, a weboldalt is kicsit kipofozzuk.

Lépjünk akkor történelmi távlatokba: hogy kerültetek egymás közelébe, te és a stratégiai üzleti tervezés?
2014 elején felkerültem Pestre, akkor kezdtem a Corvinuson a mesterképzést, miután Debrecenben már letudtam egy közgáz képzést. Előtte is tisztában voltam az üzleti tervezés lényegével, a Corvinuson  sok óra szólt kisebb-nagyobb vállalkozások jövőjének strukturált tervezéséről. Egy-két diákmeló után nagyon sokáig kerestem IT üzleti tanácsadói pozíciókat, csak több tanácsadócéggel is összeakasztottam a bajszomat…

Hogyhogy, mi történt?
Van néhány cég, ahol blacklist-en vagyok, maradjunk annyiban… Utána kerültem a Virgo-hoz, és bár másfél évet más pozíciókban töltöttem el, utána jött a lehetőség, hogy a tanácsadás üzleti színterével foglalkozzak. Annyi különböző területét tanultam, láttam az üzletmenetnek, nagyon sok része tetszett is, ezért olyasmit kerestem, amibe össze lehet húzni mindezt. Erre mást nem találtam, mint a magas szintű üzleti tanácsadói vonalat, úgyhogy lecsaptam erre a lehetőségre. A tervezés ugyanis az egyetlen működési ág a CEO-szinten kívül, ami mindennel foglalkozik egy vállalat életében. Minden más specializálódik, egy kontrolling, egy HR vagy egy marketing mindig csak a saját üzletágával foglalkozik. Nekem ez nem volt annyira kecsegtető. Mindegyikbe belekóstoltam egy kicsit, de nem tetszett úgy külön-külön.
Sok terület érdekel, a digitális világ, egy vállalat IT részlege, a döntéshozás, vagy az azon belüli kis apróságok, amik a számok birodalmába kanyarítanak, vagy az új ötletek megvalósítása, feltérképezése. Bármi, ami ide köthető és kicsit kreatívabb tevékenység, az engem érdekelt. De minél többet láttam bele ezekbe külön-külön, annál inkább vágytam arra, hogy az összessel foglalkozzak. Ez pedig nem megvalósítható, csak tanácsadói szerepkörben.

Miért akasztottad össze a bajuszt sok céggel?
Megvan a véleményem nagyon sok dologról, amit általában nem szeretek magamban tartani. Bementem egy M&A-s (“mergers and aquisitions”, felvásárlások) pozícióra egy nagy tanácsadócéghez, ahol át kellett volna vizsgálni cégeket, felkészíteni őket arra, hogy felvásárlás-képesek legyenek. Annyit kértek, hogy interjú előtt az excel-tudásunkat poroljuk le, lesz egy kis excel-ezés. Bemegyek, és az egész feladat abból állt, hogy üljünk le egy számítógép elé, amin nincs internet, és egy óriási szöveghalmazból, fejből ismert vállalatértékelési képletekbe illesztve bogozzuk ki azt, hogy milyen információkra van szükség ahhoz, hogy ezeket az értékeléseket véghez lehessen vinni. Öt perc alatt beleírtam az excelbe, hogy “Köszönöm szépen a lehetőséget, de nem akarok ott dolgozni, ahol az elvárás bemagolni dolgokat, nem pedig az, hogy logikusan gondolkozzunk.” Lementettem, és otthagytam. 
Van egy-két kisebb tanácsadócég is, ahol kerek perec megmondtam, hogy ha nincs előrelépési lehetőség, akkor nekem itt nincs keresnivalóm. A Virgo-hoz is hasonló sztori mentén kerültem. Jelentkeztem egy projektvezetői diákmeló pozícióra. Felhívtak, és bedobták, hogy ez egy teljes állásos meló és nem is lehet máshogy végezni. Úgyhogy az akkori HR-vezetővel vitába elegyedtem, hogy nem ez volt feltüntetve. Mint kiderült utólag, elvileg ki voltam hangosítva, és az akkori operatív vezető (Guthy Miki) hallotta. Gyorsan behívtak egy olyan pozícióra, ami addig nem is létezett, és megtaláltuk a közös pontot, hogy az ő kezei alatt fogok dolgozni. Lényegében az akkori Virgo működésének összes pontjába becsatlakoztam, és mindennel is foglalkoztam. A mindennapos működésbe, a pénzügyi és jogi folyamatokba mind-mind beleláttam, valamint a projektvezetőkkel együtt voltam szinte minden pillanatban, bejárhattam a képzéseikre, az agilitás alapjait is megtanulhattam. Ezért is volt az, hogy kb. 1 év után projektvezetőnek álltam – csak hát utána elég hamar megjelent Egon (Kis Ervin Egon, a SCC egyik alapítója).

Azt hiszem ez egy visszatérő fordulat többek életútjában: “és akkor megjelent Egon”… 🙂 Hogy sikerült elcsakliznia a Virgo-tól?
Először cégen belülről kerestek érdeklődőket junior tanácsadói pozícióra, “miért ne” alapon jelentkeztem. Beültem az interjúra, ahol elég vicces szituáció alakult ki, mert Egon feltett nekem két kérdést, amire válaszoltam, és döbbent arcokat látok. Valami rosszat mondtam?, mondom, nem, csak örülnek, hogy valakinek végre sikerült megadnia a választ. Utána Egon kifordította a laptopját, elém tolt egy excel-táblát és megkérdezte, mi ez. Végigkattintgattam fél perc alatt, elmondtam, hogy mit látok, és akkor megkérdezte, megijedek-e egy ilyen összetettségű táblázattól. Mire megkérdeztem, hogy behozhatok-e egy olyat, amit én csináltam, mert az szerintem összetettebb. Pár hétre rá már Smart Commerce-es színekben dolgoztam.

Mi az, ami ettől a pillanattól kezdve változott a stratégiai tervezésre vonatkozó “világképedben”?
Nagyon sok egyetemi koncepcióval, vagy mellette elsajátított modellel és elképzeléssel jöttem, ami működik stratup-oknál, vagy nagyon amerikai multiknál. Sokat beszélgettünk Egonnal, átrágtuk a korábbi projektjeit, és elég nehéz feladat volt lekoptatni rólam ezeket a nagyon egyetemi dolgokat. Párat azért beemelgettem én is, és soknak volt megfelelője, ami magyar kkv-viszonylatban is értelmezhető. A lényege mindig ugyanaz: keressük a miérteket, és logikusan kapcsolunk egymáshoz olyan elemeket, amik nem feltétlenül vannak a vállalat életében definiálva. Ez ugyanaz, és az én hozzáállásom is ugyanaz. Szeretem csinálni, és mindig találok benne kihívást, mert mindenben van valami kis csavar, ami miatt nem sablon, amitől élvezhető.

Mik a legfontosabb különbségek az egyetemről hozott modellek, és a hazai kkv-kra adaptált sztori között?
Az alapok mindig ugyanazok, de míg egy nagy cégnél minden egyes apró területnek van vezetője, aki ért az adott szakmához, és megvan minden információja, addig a kkv-knál sokszor egyetlen ember fejében van meg mindez. Egyszerűen nem rohanhatunk neki ennek az egy vagy két embernek úgy, hogy akkor ezek az infók így meg így kellenek, amiből mi majd összarakunk valamit. Ettől ők elszörnyednének. Helyette sokkal messzebbről indulós, alapokat lefektetős, “információkat belőlük néha kicsit faramuci módon kihúzós” stílusban kell nekiállni. Épp csak annyi szakkifejezést lehet használni, ami feltétlen szükséges, mert nem célunk azt éreztetni az ügyfelekkel, hogy ők nem tudnak annyit. Az esetek döntő többségében tudják a válaszokat a kérdéseinkre, csak más kifejezésekkel, mert az ügymenetet ők nem tanulták, hanem tapasztalatból építették fel.

Jól értem, hogy az SCC-nek, és személyesen neked is az itt a nagy küldetés, hogy le kell “butítani” az üzleti tervezés szakkifejezéseit?
Ez így csúnyán hangzik, inkább le kell hozni a földre. Mindazt, amit az egekben láthatunk, ha közelebbről megnézzük, rájövünk, hogy ilyen meg olyan részei vannak, és ezért meg azért áll így össze. Érthetővé kell tenni vállalatvezetők, vagy az adott részlegekért felelős vezetők számára, hogy más aspektusból is meg tudják vizsgálni a dolgokat, és képesek magasabb szintre jutni anélkül, hogy végignyomnának egy MA-t 2-3 év alatt az egyetemen.
Volt már olyan ügyfelünk, akivel minden problémázás nélkül folytathattam volna üzleti tervezésről szóló diskurzust az egyetem padjaiból kiesett stílusomban. Viszont volt olyan ügyfél, aki egyáltalán nem volt ismerős ebben a világban. De neki is ugyanazt kellett átadni, mert a lépések ugyanazok, és nem kell, sőt, tilos lebutítani bármit is. A kettő közötti átmenetet megtalálni egy beszélgetés alatt, ott már van kihívás, mert nagyon sokszor csak nüansznyi apróságokon múlik.
Természetesen a komplexitás is különbözhet, tehát egy olyan cég, ami online értékesít, 40-50 milliárdos forgalma és 5-6 éves múltbeli adatkötege van, ott kicsit nehezebb elemezni, mint egy kis kkv szereplőnél, aki épphogycsak elkezdte az adatok rögzítését. Ilyen tekintetben vannak különbségek, de a folyamatok ugyanazok.

Miben más ez, mintha mégis egy nagy tanácsadócégnél helyezkedtél volna el?
Mivel kis butikcég vagyunk, ezért mindenki mindennel foglalkozik. Tudnunk kell egymást helyettesíteni, szép fokozatosan mindenbe is beletanulunk. Egy nagy tanácsadócégnél vannak értékesítők, adatelemző kollégák, projektmenedzserek, vannak, akik csak ügyféllel egyeztetnek. Ott jobban le vannak vágva a feladatkörök, míg itt mindenbe belefolyunk, így a vállalkozói attitűd, hogy mi is a cég részei vagyunk, és mindenhez hozzátesszük, amit tudunk, ez az, ami itt többlet.

Hirtelen sürgős digitalizációs kényszer jelent meg a világban, ti pedig pont ehhez értetek nagyon. Szerinted mi az, amit az SCC hozzátehet ehhez, hol tudtok most igazán hatékonyan bekapcsolódni? Hogy látod most a SCC jövőjét a krízis hatására?
Ez egy jó kérdés. SCC-n belül mindenki kicsit másképp látja, mindenki kicsit másféle koncepciót vél életképesnek. Az biztos, hogy most nagyon sok szereplő elkezdett kapkodni, ami nagy bukásokhoz fog vezetni, és egy-kettő óriási sikerhez. Alapvetően ez nem gond, mert normál működés esetében is ez történik a piacon: szimplán vannak, akik belebuknak, és vannak, akik nagyon jól veszik az akadályokat. Csak most ez feszített környezetben, óriási nyomással együtt megy végbe. Biztos, hogy segíti a vállalatok digitális gondolkozását, kitapasztalják, mik a fölösleges folyamatok a cégben. Mi az, ami miatt egy mítinget nem kell megtartani, hanem egy emaillel is le lehetne tudni. Vagy miért ne lehetne a különböző emberkéket hazaengedni home office-olni néha. Rájönnek, hogy mik azok az értékesítési folyamatok, amik nagyon jók, ha digitálisak. A digitalizációnak nagy előnye a skálázhatóság és a jó mérhetőség. Már önmagában ha ez megvalósul, óriási hozzáadott értéke lesz a cégeknek, mert szép lassan elkezdik átértékelni a teljes működést, és eljutnak oda, hogy “hát igen, ha mindent mérünk, akkor mindent tudunk értékelni, onnan tudunk optimalizálni, és akkor tudunk jobbak lenni”. 
Hogy ebbe mi hogy csatlakozunk be? Rövid távon lehetséges, hogy a meglévő partnereket segítjük át ezen a nehéz időszakon: velük együtt dolgozva kitalálunk olyan módszereket, amivel kisebb megszorításokkal sikerül átvészelni a nehezebb időszakot, vagy éppenséggel meg lehet lovagolni ezt a hullámot. Ezen kívül lehetséges, hogy vannak olyanok, akik eddig nem voltak ügyfeleink, de most tényleg pörögnek, és szeretnének valami nagyot alkotni: előre gondolkoztak és van annyi tartalékuk, hogy most bele tudjanak fogni. Ott rövidebb, hathatósabb segítséget kell nyújtani az üzleti tervezés során, hogy ne vakvágányon induljanak el. Általában 3-4 hónap, ami alatt lefolytatunk egy tanácsadást, ez most nem áll rendelkezésre: el kell indítani, és a folyamat során kell minden egyes részletet kidolgozni. Nagy sikertörténetek lehetnek ebből.

És saját személyes jövődet hogy látod? Krízistől függetlenül (bár kicsit sablonos interjúkérdés, de tényleg érdekel): hol látod magad 10 év múlva?
Én szeretem a feladatokat, amiket most végzek, a folyamatos fejlődéssel együtt. Ha mondjuk egy évvel ezelőtti feladatkört hasonlítanék össze a mostanival, vagy akár a 2016 augusztusi kezdéssel, óriási különbségek lennének. De van nagyjából egy útvonal, amit kijelöltünk cégen belül, hogy Ákossal közösen –  ugye a kezdő junior párosból – hogy leszünk vérprofi szeniorok. Amit ott lefektettünk (egy-két év múlva hova jutunk el, mit csinálunk, milyen feladataink vannak, milyen kis csapat van körülöttünk), az számomra egy kívánatos állapot, az nekem tetszik.
Nem mondom, vannak gondolatkísérletek, hogy igen, jó lenne egy nagy tanácsadócégnél háromszor annyit keresni, mint most, de nem szeretnék harminc éves koromra megőszülni, pedig másfél évre vagyok az említett kortól. Nem szeretnék hétfőtől szombatig 16 órákat dolgozni, és nem kívánatos számomra az, hogy “single in, single out”, azaz párkapcsolat, amíg ott dolgozol, nem lesz, mert képtelenség, hogy bárki ezt el tudja viselni. Ezeket így összeadva soha nem jött ki az egyenlet, hogy én el szeretnék innen menni. Itt jól érzem magam, szeretem a közeget, a kollégákat, szeretem a munkát, amit végzek, látom benne a jövőt, megtaláltam ebben azt, amit kerestem. Ha 10 évet nem is tudok mondani, mert jelenleg örüljünk, ha látjuk, hogy holnap mi lesz, de én öt év múlva is szeretnék a Smart Commerce berkein belül maradni, mondjuk úgy, hogy egy dupla ekkora céggel, és ugyanúgy jól érezni magamat.

 

További interjúk a Smart Commerce Consulting kollégáival:

Megosztom: