Oldal kiválasztása

2010 óta nem volt ekkora növekedés az e-kereskedelemben

Szerző: | 2017. jún 8 | E-kereskedelem

427 milliárd forint! Ennyi volt 2016-ban a kosaras rendszerű webshopok forgalma Magyarországon. Ez 34%-os növekedés az előző évhez képest – ekkora százalékos növekedés 2010. óta nem volt! Ráadásul ez 108 milliárd plusz egyetlen év alatt, több mint az előző két év nominális növekedése együttesen.

enet01.jpg

Hűen a másfél évtizedes hagyományhoz, Kis Gergely, az eNET Internetkutató Kft. vezetője a XIV. Elektronikus Kereskedelem Konferencián ismertette a webshopok körében végzett éves kutatás eredményeit. A terem mindig csurig megtelik ilyenkor, mindenki feszülten várja, hogy kinek a tippje jött be. Mivel a növekedés 2010. után érezhetően lassult, valahova 380 és 410 milliárd közé vártuk az eredményt. Ehhez képest a 427 Mrd hatalmas meglepetés volt, hiszen ez 34%-os növekedés az előző évhez képest – éppen akkora, mint 2010-ben volt!

A másik igen szép szám, az az 5% fölötti kiskereskedelmi részesedés, bár ha a 12-15% közötti európai értékeket nézzük, akkor az látszik, hogy még mindig bőven van hová növekedni. Az eNET egyébként a következő öt év során a legrosszabb esetben is újabb duplázódásra számít, de a saját modellünk szerint is 2021-re ezer milliárd fölé fog menni a webshopok forgalma.

Az igen szép növekedés mögött egyébként alapvetően két tényező áll:

  • a vásárlók és vásárlások számának jelentős bővülése
  • és az átlagos kosárérték növekedése.

A szektort egyre nagyobb mértékben mozgatják a karácsonyi vásárlások, amiben a Black Friday is komoly szerepet játszik. (Annál is inkább, mert ahogy Kis Gergely az előadásban is megjegyezte: nálunk elég sajátos módon a Black Friday lassan két hétig is eltart.) A tavalyi évben már a vásárlások száma és értéke szerint is az év utolsó két hónapjában termelődött a teljes hazai online e-kiskereskedelmi forgalom 31%-a. Ez az érték két évvel ezelőtt még csak 19 illetve 21% volt.

2016-ban a 18 év feletti, rendszeresen internetező lakosság 84%-a, azaz 4,6 millió fő vásárolt legalább egyszer valamilyen terméket vagy szolgáltatást online. Figyelmeztető adat, hogy közel felük, 2,2 millió fő külföldi webshopokból is rendelt termékeket. Az viszont nagyon jó hír, hogy a vásárlók 76%-a nem csak egyszer vásárol egy évben: 6% hetente, 34% havonta és 36% legalább negyedévente vesz valamit az interneten.

A webshopos e-kereskedelem jövőjének alakulásában a legnagyobb szerepe talán annak van, hogy milyen eszközökről rendelnek a felhasználók. Itt az látszik, hogy a mobil nagyon tör előre, a friss lekérdezések szerint már a felhasználók 30%-a ad le rendeléseket okostelefonon is, de úgy tűnik, a desktop és laptop használatának csökkenése egyelőre az 50%-os szint körül lassulni látszik.

enet_eszk.png

További részletek a kutatási eredményekről az eNET weboldalán találhatók.

Legutóbbi bejegyzéseink

Az ideális SaaS modell kiválasztása

Az ideális SaaS modell kiválasztása

Valószínűleg senki számára nem ismeretlen, hogy korábban is létező, alapvetően egyszer (vagy épp főverziónként) megvásárolandó szoftveres megoldásokat helyeznek / helyeztek át SaaS alapokra. Ahogy az sem jelenthet újdonságot, hogy új szolgáltatásokat már kezdettől...

bővebben

0 hozzászólás