Oldal kiválasztása

Lámpásépítő kisokos az üzleti élet útvesztőjében bolyongóknak – üzleti ötletek validálási folyamata

Szerző: | 2022. jan 11 | Stratégia

Minden bizonnyal Te is átélted már azt a pillanatot, amikor üzleti ötleted isteni szikraként kipattant a fejedből és hirtelen megvillantotta a gyémántokkal szegélyezett utat jövőd felé. A legtöbb ember ezt követően heves fejrázások közepette azonnal elveti az ötletét és visszatér a mindennapok mókuskerekébe. Tételezzük fel, hogy Te nem így teszel és már azon gondolkozol, hogy miképp irányítod a multinacionális vállalatodat a Bahamák partjairól.

 

Javaslom, hogy a repjegyet (/magánrepülőt) még ne vedd meg és egyelőre a főnöködnek se küldd el a felmondólevelet. Szintén elkerülendő az azonnali fejes-ugrás a megvalósításba. Ezt célszerűen megelőzi egy tervezési fázis, azt pedig az ötlet életképességének vizsgálata. Ez utóbbi megvalósításában nyújt támogatást jelen bejegyzés.Sokan sokféleképp megfogalmazták már, hogy a sikeres vállalkozásnak mindösszesen 1%-át adja az ötlet, és 99%-át a megvalósítás. Bár ez egy erős sarkítás, mégis van mögötte igazság. A legtöbb esetben nem úgy születnek az üzleti ötletek, hogy azok rögtön tökéletesen illeszkednek a valósághoz. Sőt még csak arra sem hajlandók, hogy megvalósítsák magukat, azok a fránya gondolatok.

Nézzük végig, hogy mit tehetsz, nagyobb erőforrás felhasználása nélkül, hogy validálni tudd az ötletedet, azaz, hogy juthatsz el 1%-tól megközelítőleg 5%-ig a siker 100%-os mércéjén.

Tételezzük fel, hogy az üzleti önmegvalósítás útvesztőjében bolyongsz és annak érdekében, hogy haladni tudj, valamint, hogy megtalálhasd a kiutat, szükséged van egy fényforrásra, így elhatározod: építesz egy lámpást. Egyelőre azonban csak egy szikrát tudtál csiholni, azt is csak alacsony sikerrátával. A lámpás a valid és életképes koncepció, míg a szikra a fejedből kitalált üzleti ötlet.

A fent említett szikra első megszületését követően, de még mindig magányodban, futtasd meg a következő kérdéseket (célszerű le is írni a válaszokat, sokat lehet tanulni belőlük):

  • Hogy szólna egy mondatban az üzleti ötleted?
  • Tényleges igényt / szükségletet elégít ki a termék / szolgáltatás, amit megálmodtál? Mi ez?
  • Kiknek szól? Van rá feltételezhető felvevőpiac?
  • Van már másnak hasonló megoldása? (valószínűleg igen, de ez nem feltétlen probléma). Miben más a Te ötleted?

Finomítsd az ezekre adott válaszokat mindaddig, amíg nem tudsz egyértelmű és logikus válaszokat adni. Példánknál maradva, képesnek kell lenned a szikrát bármikor és stabilan előállítanod. Amennyiben ezzel megvagy, úgy már képes leszel tüzet gyújtani, azonban ez még csak arra elégséges, hogy a közvetlen környezeted meg tudd világítani. A sötétség elűzésére alkalmas, azonban a kijutást nem segíti. Ez még csak arra elég, hogy a  saját valóságod tisztán lásd. A haladáshoz ennél többre van szükség.

Nagy valószínűséggel, még ekkor is vannak az ötletednek olyan részei, amiket csak Te gondolsz kiválónak, mivel már időt öltél bele, kevésbé vagy objektív, mint általában és kezdesz beleszeretni. Ezért is fontos, hogy az első feladatok elvégzését követően ne akarj rögtön befektetői pénzre vadászni / megvalósítani. Tégy inkább egy lépést előre (ameddig a tűz fényköre engedi) és kezdj kutakodni.

Megerősítéseket, illetve cáfolatokat kell gyűjtened. Ezt először a közvetlen közeledben tudod legjobban kivitelezni. Ki kell kérned a hozzád közel állók véleményét.

Fontos, hogy minden embertől gyűjts valamit, ami hasznodra válik. Ebben az az igazi trükk, hogy úgy kell ezt megvalósítanod, hogy közben nem mondod el a konkrét célod / üzleti ötleted. Azért javasolt így cselekedned, hogy objektív alapokat és ne részrehajló gondolatokat kaphass válaszul. Először nehéz lesz, de hamar bele fogsz jönni.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy nem a konkrét ötletedet vázolod fel az embereknek, nem befolyásolod őket, hanem nyitott, de vezetett kérdésekkel méred fel, hogy az általad megálmodott igény valóságos-e.

Ez jelenti a lámpásod számára a kanócot és az olajat. Stabilitást és fölösleges matériák elégetése nélküli lehetőséget biztosít arra, hogy életben tudd tartani a tüzet.

Olyan kérdéseket kell feltenned, amelyek általános, múltban előforduló eseményekre vonatkoznak, nem pedig konkrét, jövőbeni lehetőségekre. Ne feledd, (szinte) minden életképes terméknek / szolgáltatásnak az az alapja, hogy valós, meglévő igényeket elégít ki vagy épp problémákat old meg.

Egy angol nyelvű példa arra, hogy ez miképp nézhet ki a valóságban.: link

Amennyiben minden közeli ismerősödet végigkérdezted, időszerű a tágabb ismertségi körrel, vagy esetlegesen teljesen ismeretlenekkel is megfutni ezt a kört. Eddigre már elég tapasztalatot gyűjtöttél ahhoz, hogy valóban objektív válaszokat kaphass.

Ez a többkörös visszacsatolás és ezek által történő finomítás az ötleten adja meg a korábbi elemek tökéletesítése mellett az a búrát a lámpád számára, ami védi majd a befektetők kérdéseitől, melyek szél módjára próbálják elfújni ötletedet.

Ezt követően valószínűleg már kezd kirajzolódni egy kép arról, hogy milyen célcsoportnak a leginkább ideális az elképzelésed (azaz, hogy milyen csoportba tartozó emberek adtak olyan objektív válaszokat, amelyek alapján szükség lehet a termék / szolgáltatás ötleted megvalósítására), úgy a következő körben fókuszálj rájuk és abból a csoportból beszélgess minél több emberrel.

Amennyiben jól tudtál szűkíteni, úgy meg is találtad, hogy a jövőbeni termék / szolgáltatás kezdő, fókusz piaca hol is van. Ez akkor is fontos, ha ötleted világmegváltó és mindenki számára hasznos lehet. Kell egy közeg, amiben el lehet kezdeni a működést és célszerű ehhez olyat választani, amely támogató, amelynek nulladik pillanattól releváns az, amit értékesíteni szeretnél.

Nem kell pánikba esni akkor sem, ha első próbálkozásra rossz szegmensre koncentráltál. Szerencsére még csak az információgyűjtő szakaszban vagy, az idődön kívül nem használtál fel semmit, a tanulás oltárán. Vissza tudsz lépni egyet és újra tudod kezdeni a folyamatot egy másik, szintén ígéretesnek tűnő célcsoporttal.

A fenti lépés teljesítésével együtt a lámpásodban már üvegek és tükrök is helyet foglalnak, amelyek segítenek fókuszálni a fényt, hogy még inkább célratartóan és messzire tekintően tudj haladni a kijárat felé.

Megvan a célpiac? Elég konkrét már az elképzelés? Pozitív (objektív) visszajelzéseket kaptál a kiválasztott célcsoporttól? Mindegyikből tanultál és formáltad az elképzelésedet? Gratulálok, megtörtént az üzleti ötleted validálása!

Bár már az útvesztő kijáratánál állsz, a lámpást még ne dobd el, utad során fogsz még sötét helyekre keveredni! A jól lecsiszolt, validált üzleti ötletre érdemes vissza-vissza tekinteni, mivel hamar el tud úszni a fókusz és ilyenkor jó egy fix pont, ami segíti a tájékozódást.

Már csak 95% van hátra a sikertől. 😊 Bár szívesen mondanám, hogy a nehezén túl vagy, de az üzletben sem célszerű ferdíteni a valóságon. Kezdődhet a kivitelezés megtervezése és a megvalósítás.

Talán ez még bonyolultabbnak tűnik, mint az előző feladat, ne feledd, már van egy jól bejáratott eszközöd (folyamatod), amely által megtanultad, hogy miképp tudsz objektív információkhoz jutni és hogy lehet konzekvens döntéseket hozni. Ez mindenképp előnyödre fog válni a megvalósítás során is.

Legutóbbi bejegyzéseink

Az ideális SaaS modell kiválasztása

Az ideális SaaS modell kiválasztása

Valószínűleg senki számára nem ismeretlen, hogy korábban is létező, alapvetően egyszer (vagy épp főverziónként) megvásárolandó szoftveres megoldásokat helyeznek / helyeztek át SaaS alapokra. Ahogy az sem jelenthet újdonságot, hogy új szolgáltatásokat már kezdettől...

bővebben

0 hozzászólás

A bejegyzés szerzője

Petrezselyem Péter

Stratégiai üzleti tanácsadó